Business coaching gyakorlatom kezdetén nem hagyott nyugodni, az a sztereotÃpia, hogy a mérnökök "coacholhatatlanok", mert nehezen fogadnak el segÃtséget, és mindent logikus alapokra szeretnének helyezni. Egy olyan módszertan kidolgozását tűztem ki célul, amely hatékonyan segÃtheti a mérnök ügyfelekkel folytatott business coaching folyamatokat. Úgy gondoltam, ha az eszközök kiválasztása, és esetleges átalakÃtása az Å‘ gondolkodásuk és személyiségjegyeik figyelembevételével történik, az jelentÅ‘sen megkönnyÃtheti a coach, és komfortosabbá teheti az ügyfél számára a folyamatot. A mérnöki gondolkodás alappillére a vizuális tervezés és megjelenÃtés. Feltételezésem szerint a mérnök ügyfelek folyamataiban a vizuális eszközök, rajzos ábrázolások, képi metaforák használata olyan kapcsolódási pont lehet, amely már a folyamat elejétÅ‘l úgy támogatja a haladást, hogy az ügyfél saját világában maradva teheti meg azokat a felfedezéseket, amelyek által elÅ‘re léphet.
Â
Hosszú ideje dolgozom mérnökök között közgazdászként, volt lehetőségem betekinteni világukba, és képet kapni jellemző gondolkodásmódjukról, kedvelt munkamódszereikről, hozzáállásukról. Természetesen a mérnökök között is minden egyén egyedi, ugyanakkor megfigyelhetők olyan hasonlóságok, amelyek a legtöbbjükre mégis igazak. Én úgy látom, hogy többségében realisták, tényekre, adatokra alapuló döntéseket szeretnek hozni. Gondolkodásmódjuk strukturált, rendszerként tekintenek a körülöttük lévő világra, és olyan nehezen mérhető vagy kevésbé megfogható tényezőkre, mint az érzelmek ritkán támaszkodnak.
Mind munkahelyi mind magánéleti elakadásaikban szerepet játszik az, hogy nehézséget okoz számukra, ha egy problémát nem lehet logikus összefüggésrendszerben vizsgálni, könnyen átláthatóvá tenni.
Miközben a mérnöki elme határozottan vágyik arra, hogy az emberi érzésekkel, kommunikációs nehézségekkel, vagy magabiztossági kérdésekkel kapcsolatos problémákat is értse és irányÃtsa, gyakran ezek elvontsága miatt mégis távol tartja magától ezeket a témákat. Ha pedig érzi magán az egyre nagyobb nyomást a változtatásra, akkor sem biztos, hogy tudja hogyan fogjon hozzá.
Â
 (A mérnökök business coachingjáról: Saját rajz)
Feltártam, hogy mik azok a módszerek és eszközök, amelyekkel a mérnökök business coaching folyamatát segÃteni lehet. Arra a kérdésre kerestem a választ, hogy hogyan képes a coach a mérnöki gondolkodásmódhoz illeszkedÅ‘ folyamatvezetésre az ülések témáitól függetlenül.
Â
A kutatásban részt vevÅ‘ mérnök csapattal folytatott coaching folyamatok során bizonyÃtást nyert számomra az a tény, hogy a vizuális eszközök nagyban segÃtik a mérnökök coaching folyamatát. Szerencsére ennek különbözÅ‘ kifejezÅ‘déseivel találkozhattam az ügyfeleim által. Az általam használt vizuális technikák együttesen egy olyan módszertani csomagot alkotnak, amellyel határozott eredményeket sikerült elérnem.
Â
Ügyfeleim visszajelzéseiből teljesen egyértelműen látszik, hogy a vizuális eszközök az ő megélésük szerint is egy újabb dimenziót nyitottak ki a coach és ügyfél közötti kommunikációra.
Ezen folyamatok elÅ‘tt és közben más nem-mérnök ügyfelekkel is használtam vizuális eszközöket, amelyek alapján bátran állÃthatom, hogy azok bármilyen területen dolgozó ügyfel esetén nagyszerű kiegészÃtÅ‘i a coaching folyamatnak. Kutatások bizonyÃtják, hogy agyunk vizuális gondolkodásért felelÅ‘s részeinek aktiválásával egészen új megoldásokra juthatunk.
Â
Amiben a mérnökök kapcsán mégis különleges lehetÅ‘ség rejlik a kialakÃtott módszertanban, különösen a rajzos eszközökben, hogy segÃtik az ügyfelet abban, hogy a helyzetét jól ki tudja fejezni, meg tudja értetni. Gyakori elemként jelenik meg mérnökökkel folytatott folyamataimban, hogy ügyfeleimnek a kommunikáció során gondjuk akad azzal, hogy másokkal megértessék magukat. A rajzos eszközök olyan kulcsot adtak a kezükbe, amely biztosÃtotta, hogy közöttünk – coach és ügyfél között – nem lép fel ez a probléma. Ezzel egy olyan biztonságos környezetet tudtam számukra teremteni, amelyben a rajzolás mint közös nyelv jelent meg, és ha nem értettük egymást tökéletesen, akkor rögtön papÃrt és tollat tudtunk ragadni.